Sztepp mindenek előtt

Mindenről a szájharmonikás srác tehet!!

A Balzac utcában, ahogy beengedtem a kicsit füstös-szmogos délutáni kellemes levegőt, egyszer csak szájharmonika zenét hallottam meg. Kinéztem, mert... nem, ez nem szólhatott autórádióból, vagy tévéből... ez igazi szájharmonika volt!

Egy semagas, sejólkinéző, secsúnya srác egyszerűen csak sétált, vállán keresztbe átkötött tarisznyával az utcán, és fújta a szájharmonikáját, mintha egy táborozás közepette tűz mellett zenélt volna. 

Egyszerre volt teljes mértékig nem ide illő, mégis tökéletesen ide passzoló, hogy percekig nem is tudtam másra figyelni, hanem csak azt próbáltam követni, merre járhat és hogy méég, méééééég méééééééég akarom hallani! Beállni mögé, és átvenni azt az életézést.

Úgyhogy nem maradt más, mint folytatni a tegnap este elkezdett (szintén) nosztalgiázást, immáron zenei téren.

Merthogy tegnap rátaláltam a youtube-on azokra a gyöngyszemekre, amiket én még anno 2003-ban és 2004-ben, akkor még a videokazettán rongyosra néztem. Szabályosan rosszabbak lettek a filmek azon részletei, amiket több százszor is megnéztem egymás után. 

Leültem Mama szobájában a tévé elé (30 cm-re kb, hogy jobban láthassam :)) és kiválasztottam azt a filmet, amit meg akartam nézni. De nem az egész filmet, csak a kedvenc részeket belőle. És istenem, mint meg nem adtam volna azért, hogy legyen egy olyan "valami", mint a youtube, ahol nem kell órákig tekerni, hanem csak beírni keresőbe, és onnantól kezdve egy klikkeléssel visszaállítani oda, ahonnan újra és újra és újra megnézheted azt a részt, ami a kedvenced. Arról nem is beszélve, hogy azokat a filmeket Maam úgy mentette őket nekem az MGMről, mert tudta, hogy nekem is tetszeni fog:) És hát akkor, hogy más ilyen felvételt megszerezni.... csak elérhetetlen álom volt csupán.

Bár annak is volt hangulata :) Ezek voltak a kincseim.

Persze voltak musical, illetve már félig opera műfajú filmek a palettán, amit majd egyszer talán csokorba szedek, de ami nagyon megmaradt, azok  azok a a musicalek voltak, amikben szteppeltek:)

Szteppes "karrierem" még anno 2003-ban kezdődött, amikor is elkezdtem keresni valami elfoglaltságot, ami leköt és rabul ejt. És akkor találtam a szteppet. Emlékszem, hogy Bog cibált el. Ő már egy hónapja járt, de én  nem mertem csatlakozni, mert nagyon nem ment, hiába mutatta. Aztán találtam én magamnak egy Zsuzsát az akkori Honvéd Sportcentrumban. Hétfőnként volt sztepp óra 6-7ig. Remegve vártam minden hétfőt:) Zsuzsa nagyon ráment a technikára, jó egy évig nem is láttunk szteppcipőt. De azért nagyon szerettem hozzá járni  :)

Aztán nemsokkal később elkerültem az Oktogon Tánciskolába, ahol Szikora Bogi tartotta az órákat. Teljesen más volt, mint Zsuzsáé. Pezsgett minden óra. Már az elején mondta, hogy vegyünk mielőbb cipőt, és nagy iramban haladtunk előre. Lehet, hogy technikailag nem voltunk a topon, de élveztük, és ez volt a lényeg. Keddenként és vasárnaponként 21.30-22.30-ig volt óra, még úgy rohantam, hogy elérjem az utolsó buszomat. De megérte, és függő lettem :)

És megvettem első fizumből A Cipőt :) Az én drágaságomat, a Sansha cipőt :) Szereztem hozzá bordó cipőfűzőt, hogy egyedi legyen, és onnantól kezdve minden nap gyakoroltunk legalább egy órát :) (Szegény parkettámon nyomot is hagytunk...)

Voltak kedvenc számaim, és kedvenc koreográfiáim:) És amikor már nagyon ment valami, kimentem, és Mamának is előadtam. Hiszen ő volt az egyetlen és egyben legnagyobb rajongóm is :) Mindig úgy tetszett neki, és kért, hogy még egyszer táncoljam el :)

És egyszer kibújt a szög a zsákból: amikor kislány volt, ő is "tanult" szteppelni :) És fájós lábbal, nekiállt szteppelni!! :) Azt hittem, elsírom magam örömömben :)

Nagyon sok mindenen túljuttatott a sztepp, hát most megmentem ezeket a morzsákat az utókor számára.

Először is,  itt az én szépségem:

Na és akkor ugye Gene Kelly az, aki az Isten (legalábbis szerintem) a "szakmában". (Mert vannak Fred Astaire pártiak is, de... inkább nem mondok semmit... főleg, hogy Fred volt Gene mestere:))))

Mindamellett, hogy egyrészt esztétikailag is messzemenően ő a legjóképűbb férfi (szigorúan Miki után természetesen!!! :)), olyan légies könnyedtséggel táncol, hogy az embernek olyan érzése támad, hogy "dehát ez nem is olyan nehéz, én is meg tudtom csinálni!". De nem! :)

Aztán még azért is őt szerettem nézni, vagyis ahogy táncol (khmm:)), mert tisztán és jól kivehetően táncol. ami azt jelentette anno, hogy az amatőr sztepptáncos Panni ezredik (szó szerint) nézés után, talán le tudta volna követni:)))

És amik alap videók Tőle:

Summer Stock (1950)

A híres 'Newspaper dance', amiben Gene Kelly (Joe) ottmarad az esti félhomályban egy raktárszerűségben, és bánatában elkezd dudorászni, és táncolni. És minden ami a láb elé kerül, tökéletes hangszer és tánckiegészítő eszközzé válik :) Zseniális :)

A másik szintén ebből a filmből való. Phil Silvers alakítja Herbet, Gene lelkes és buzgó társát. Ha nem is a táncért, de az előadásért már megéri megnézni :)

A Singin' in the Rain, vagyis az Ének az esőben (1952) személyes kedvencem. Nem írom le, miről szól, mert már úgyis mindenki látta, aki meg még nem, az szégyellje össze magát, és vegye meg/kölcsönözze ki/kérje kölcsön/töltse le mit bánom én, de nézze meg!!! :)

Innen a favorit, a 'Moses Supposes'. Csak ismételni tudom magam: vicces, és professzionális.

Az Egy Amerikai Párizsban (1951) szintén remek szteppelős számokat tartalmaz, bár a film jazztánc és balett elemekre épül. Azért érdemes megnézni, ha mást nem, ezeket a számokat. Megjegyezném, egy órás keresés után, ezt az egy videót találtam :((( Ha valaki talál jobbat, ne habozzon elküldeni nekem:)

'S Wonderful (és tényleg!)

És legvégül, hogy azért Fred is jelen lehessen Eleanor Powellel:

Lehet, hogy fogok még gyűjteni, mert ez csak egy kis része volt azoknak, amiket még jó lenne megörökíteni :)

És jelentem már nem sír A Cipőm, itt sasol az asztalon, és ő is nosztalgiázik.
De várj csak szeptember! Rettegj, mert jövünk!!!!! :)