Azt számolgattam, hogy vajon mikor hagytam abba a szteppelést. És hát ha jól emlékszem: akkortájt, amikor összejöttünk Mikivel (2005. decemberében). Még egy-két próbálkozásom volt az irányban, hogy járjak... de aztán a szteppet felváltotta Miki. ( :)))) )
Fõleg hogy Szikora Bogi másik iskolába ment tanítani. Én meg fogadkoztam, hogy neeeem, Pirovits Árpihoz én soha nem megyek táncolni tanulni.
Voltam ugyanis (ha minden igaz 2004 nyarán) Pécsett egy 4 napos sztepp-táborban. Amit végigszenvedtem, mert 1.) nem voltam olyan szinten, ahol a többiek, 2.) emiatt állandóan lemaradtam és nem tudtam a koreográfiát. De alapjába véve nagyon tetszett :) Jó volt a társaság, - úristen de rég nem hallottam semmit az "akkoriakról", Szokolay Kata, Szabó Dávid - aki még lóg nekem egy tequilázással :), meg Szikszay Andi, meg Feri ... de jó is volt régen!
És mert mindig közbejött valami, ami miatt nem tudtam járni (vizsgákra kell készülni, nem volt pénzem, mást csináltam és már nem fért volna bele, vagy csak egyszerûen az idõpont nem volt tartható...), eltelt szép csendben majdnem 6 év. Ami közben persze volt egy maximum fél éves próbálkozásom az akkori Mizu Klubban, (most már JAM Táncmûhelyben) Bóbis Lászlóval. De valahogy az se...
De most, hogy istenigazából nincs kifogás: lediplomáztam, keresõ nõ vagyok, és még az új órarend is megfelelõ (ráadásul még csak nem is csúsztam le az indulásról!!), elhatároztam, hogy visszatérek!!! Hogy teljes fényemben tündökölhessek :))))))) Hehe.
Az Oktogon Tánciskolában teljesen elfogadható áron van egy 8 alkalmas bérlet: 7800ft. Minden pénteken 18.00-19.00-ig és vasárnap 15.00-16.00-ig vannak órák.
Végre! Végre egy héten nem csak egyszer van óra!!! Emlékszem, mennyire szerettem oda járni. Annyira vártam mindegyik keddet és vasárnapot, hogy bármit képes voltam lemondani, ha pont arra az idõpontra esett. És most, 6 év után ismét van mit várni! :)
Ahogy leszálltam a villamosról és elindultam az Aradi utca felé, megdobbant a szívem, és amikor beléptem a jól ismert ajtón, örömmel konstatáltam, hogy minden maradt a régiben: a képek, a berendezés, még a bérlet is és a leghangulatosabb terem. Tudtam, merre kell menni és ahogy leértem, és megláttam, hogy teljes mértékben meghagyták a váró szoba elrendezését, úgy elkezdtem vigyorogni, mint a tejbetök.
Páran már várakoztak az elõtérben a jól ismert kis kerek asztaloknál. Izgatottan léptem a két kisablakos ajtóhoz, hogy lássam, kitõl jön a kopogás. Árpi benn tanított valakit.
Úgy vártam, hogy elkezdõdjön, mint még soha!
Van egy bácsi, nem velünk egyidõs, de nagyon lelkes! Második óra volt (elsõt sikerült pénteken lekésni Anja miatt :S), de õ már megvette a cipõt. Pedig Árpi most is kihangsúlyozta, hogy még nem szükséges megvenni a cipõt. De aranyos volt, ahogy magyarázott nekem, hogy hol vegyem a cipõt. Nem mondtam, hogy én is ugyanott vettem kb 8 éve az enyémet :)
Aztán elkezdõdött. Árpi felnõtt. Már nem egy nagyon vékony nagyon magas, kamasz benyomását keltette, hanem egy férfiét, aki csupa izom, látszik hogy ennek szentelte az életét és kezd megbarátkozni azzal a ténnyel, hogy akik táncra jelentkeznek, nem mind gondolja vérmesen, halálosan komolyan.
Szerintem határozottan lenyugodott. Az az ironikus, néha piszkálódós beszólós énje már eltûnt, jó tanár lett belõle. Jó kedélyû volt, kiforrott tanítási technikával és jó humorral.
Hál istennek nem voltunk se túl sokan, se túl kevesen. Ha jól számoltam, olyan 13-an lehettünk.
Ugyanabban a teremben :) A balettosok ugyanúgy átvágtak a termen, mint régen és ugyanúgy 4 sorban álltunk. Ismerõs bemelegítés volt, néhol kicsit más, de alapjában véve ismerõs mozdulatok. Tudtam, hogy a tükörbe hogy kell belenézni, hogy egyszerre lásd a saját lábad, tested és az övét is, és így csiszolni a mozdulatokon. Amikor már úgy emeled a lábad és a ritmus is egy, akkor jó.
Úgy vigyorogtam, hogy már néha feltûnõ volt :) És úgy örültem, hogy ott lehetek és végre megint ritmusra dobolhatok, hogy úgy remegett a lábam, hogy alig bírtam követni néha a lépéssorozatot.
Visszataláltam, ez így csak tetézi azt, hogy már másodszor aludtunk otthon Balzacban, bekerült a gyönyörûséges konyhabútor, és nemsokára már vissza tudunk költözni. A kocsiról, és lediplomázásról, a zumbázásról, rutin órákról nem is beszélve. Asszem nekem ez a "békebeli" idõszakom :)))) A múlt csodái keveredve festik még színesebbé és csodásabbá a jelent és jövõt.
Happy feet, happy days and happy life.
