'Suit Up!', Szeged - szerelem és a Pumpkin for Panni :)

Hosszú hétvégére hosszú hkirándulás hdukál (ötszörös alliteráció!!:)). Meg soksok program, amolyan a'la Szeles módra.

Péteken sztepp után Timi átjött, pizzát rendeltünk és filmet néztünk (vagy lehet nem is rendeltünk pizzát??). Tökéletes kis péntek este volt.

Aztán szombaton korán keltünk, mert a "nem csinálunk semmit szombaton!!!"-ból az lett, hogy megint ezer felé rohantunk. De jó volt persze, csak hát már tényleg nagyon szeretnék egy átlustálkodós hétvégét.

Viszont reggel jól kitalálTUK ( = én kitalálTAM, Miki jó ötletnek találta, úgyhogy végülis így jön ki, hogy: kitalálTUK), hogy meg kéne mókázni az estét. Ugyanis Bálint jött haza Hollandiából, és Miki felajánlotta, hogy kimegyünk elé a reptérre.

Úgyhogy jött az ötletÜNK, hogy öltözzünk ki úgy igazán rendesen, és csináljunk valami fancy névtáblát is, és úgy várjuk őt, mintha valami hjajhdefontosüzetember lenne :)))

Szóval este Miki suited up, öltöny, nakkendő, minden ami kell; én meg előkapartam a fekete szaténszoknyát (köszi, Eszti!!:)), meg a fekete combfixet, és a kosztüm blézert. Alá egy lila blúz és az elmaradhatatlan magas sarkú, és kész is vagyunk. Kabát minek, úgyse kell sokat menni a kocsitól... ahha.. DE!

Ott már csak meg kellett állnunk, kivárnunk a repülő késését, illetve azt, hogy Bólintunk összeszedje a cókmókját, és kijöjjön.

Közben meg ott ökörködtünk, és felmértük a konkurenciát, de büszkén jelenthetem, hogy a dobogón végeztünk, ezüst éremmel!!! Merthogy voltak taxisok, akik használt papír hátuljára firkantották filctoll/golyóstoll/ceruzával a nevet (a kedvencem: Jeane Brigitte le Blanc). Persze voltak, akik a nevet kinyomtatták, mint mi, de 1.) nem lett olyan szép, 2.) nem öltöztek ki elég szépen.

Csak egy csapat volt nálunk ütősebb. Ők is öltönyben voltak, viszont logós műanyag táblájuk volt, abban a kinyomtatott név... nadehát első próbálkozásra ez sem volt rossz. :)

Bálint meg amikor kijött, és meglátott minket a táblával és a puccos szerelésben, úgy elkezdett nevetni, hogy a környéken levők kíváncsian nézték, hogy min nevetünk annyira :) Nagyon jó móka volt :) Mondjuk a "Mr. Bálint Vágvölgyi" helyett a "Mr. Pötsös" viccesebb lett volna... na nem nekünk, mert nem neki kellett volna azzal égni a reptéren a 2A terminálon :)

Aztán másnap korán reggel indultunk Szegedre Kisteleki kitérővel. Onnan Mezőhegyes, Battonya, vissza Mezőhegyes és onnan Szeged. Majd onnan még este Kaposvár. De csak hogy ne legyen kilométerhiányunk.

Viszont vasárnap amikor Szegeden este búcsúztunk a nagyszülőktől, Olgi néni kijött kikísérni minket a kapuhoz. Lajos bácsitól már benn elköszöntünk, mert nagyon elfáradt a sok utazástól. És ahogy búcsúzkodtunk, egyszer csak megjelent egy kalapban, és Olgi néni kabátját fogva. Kibotorkált nagy nehezen azért, hogy a feleségére adja a kabátot, nehogy megfázzon. Aztán odaintett nekünk, és visszaballagott. Meghatódottan álltunk, Olgi néni is csak annyit mondott, hogy "Hát mégiscsak szeret még engem a férjem..."

Remélem sose fogom elfelejteni ezt a jelenetet.

Végül amit még mindenképp megemlítenék, az a halottak napi Hallooween és tökfaragás. Hétfőn elmentünk Zalakarosra, ahol este a zárás után amikor kijöttünk a fürdőből, megértettem miért annyira felkapott ez a tökfaragás, töklámpás készítés mostanában.

Az egész napos fürdőzés, pihenés és szaunázás után jól esett a hűvös, ködös utcára kilépni. A megújult fürdő előtt pedig számtalan kifaragott tök volt letéve a bejárati ajtó mindkét oldalán. Délután tökfaragás volt a programok között felsorolva, és az ott megfaragott tököket lehetett kitenni a bejárati ajtó elé egy-egy mécsessel.

Olyan hangulatos volt, hogy legszívesebben ott maradtam volna még legalább egy órát. Mindegyik más volt: volt mosolygós, ijesztős, jópofa, vicces, kissé elrontott, de mestermű is. És a sötétben a sok világító narancssárga tök ahogy világított... megfogadtam, hogy legközelebb - jövőre - én is faragok tököt. Sajnáltam, hogy idén nem jött össze.

Aztán hazafelé amikor jöttünk kedden, Füfü felhívott, hogy menjünk úgy, hogy adhasson egy ajándékot. Nekem. Nem értettem, mert nincs semmilyen ünnep, amire adhatna, dehát ajándék az mindig jöhet nemde?? :)

És akkor valamiért beugrott, hogy biztos macskát kapok tőle. Nem bírtam kiverni a fejemből, pedig teljes mértékig lehetetlen ötletnek találtam. Hiszen Füfü is tudja, hogy nem kaphatok macskát, mert... ott nem tarthatunk cicát.

Aztán megérkeztünk, és Füfü megjelent ezzel, én meg majdnem kiugrottam a bőrömből:

　　

Ennyit a megérzésről :)

Ja, azt is megéreztem, hogy a szerda délelőtti rutin vizsga is sikerülni fog :) És tényleg!!!!! :)

A szinesztézia olyan mentális jelenség, amelyben egyik érzékszerv által keltett benyomás automatikusan aktivál egy másik érzetet, tehát például a betűkhöz vagy számokhoz az ember akaratlanul is színeket társít. Összeérzésnek is nevezik.

　

Megélése

Sokszor a szinesztéziások nem veszik észre maguktól, hogy nem úgy észlelik a világot, mint a többi ember.

Legtöbbjük semlegesnek vagy kellemesnek érzi, de néha úgy érzik, hogy túl sok inger éri őket adottságuk miatt.

Legtöbbjük már gyermekként felfedezi szinesztéziáját. Jellemzően pozitívan értékelik, és az emlékezőképesség javítására. A fejben számolás megkönnyítésére, és bonyolult kreatív tevékenységekhez használják, mint például a képzőművészet, a zene és a színjátszás.

Minden szinesztéziás egyéni érzékelésmóddal bír, amit nem akar elveszíteni. Ezt már a korai kutatások is felfedezték, de csak a XXI. század elején ismerték el újból a kutatók.

A színek intenzitása változó: van, aki inkább csak sejti, míg mások nagyon is jól látják őket. Egyeseknek a magánhangzók a színesebbek, másoknak a mássalhangzók. Néha olyan színeket is látnak, amiket egyébként a látórendszer felépítése miatt nem láthatnának.

A Magyar Szinesztézia Társaság a Magyar Nemzeti Színbizottság keretében működik.

Jellemzői

nem akaratlagos, reflexszerű

stabil, hosszabb idő alatt is csak nagyon keveset változik

akarattal nem megváltoztatható, kiirthatatlan

nem megfordítható

nem kötődik meghatározott helyzethez, emlékhez vagy benyomáshoz

az érintett számára úgy tűnik, mintha azóta lenne, mióta az eszét tudja

egyedi, azaz minden érintett számára más

Semmi értelme sincs tehát a szinesztéziás személyt arra kényszeríteni, hogy nyomja el a társult érzeteket.

　

Okai

Okai nem ismertek. A feltevések szerint a különböző területekhez tartozó idegsejtek keresztaktiválása okozza.

Vitatott, hogy kell-e ehhez külön neuronális hálózat, vagy csak egyensúlyeltolódásról van szó, továbbá a limbikus rendszer szerepe sem tisztázott ebben a dologban. Az is lehet, hogy nem minden szinesztéziásnál ugyanaz a helyzet.

Egy kísérletben hipnózissal váltottak ki szinesztéziás élményeket. Az alanyoknak a kísérlet előtt nem voltak szinesztéziás élményeik. Hipnotikus állapotban azt szuggerálták nekik, hogy a számoknak meghatározott színük van, például az egyes számjegy piros. Ezután úgy kapcsolták össze a számokat és a színeket, mintha szinesztéziások lettek volna. A jelenséget sikerült poszthipnotikus szuggesztióval is kiváltani.

　

Típusok

Szinte bármely két (vagy több) érzék között létrejöhet szinesztézia. A típusokat még csak számbavenni sem lehet, hiszen bármikor jelentkezhet valaki egy olyan típussal, amire addig nem is gondoltak. Ezért a kutatók megegyeztek abban, hogy a következő módon jelölik a típust: x → y, ahol x a kiváltó, y a kiváltott, járulékos érzékleti típus. Például: a graféma-szín típus jelölése graféma → szín; a tükör-érintéses szinesztézia típusa legtöbbször látás → tapintás, azon belül is egy speciális altípus; a hangok látása mozgás és szín együtteseként a következőképpen jelölhető: hallás → (szín, mozgás).

Majdnem minden elméletileg lehetséges típus előfordul, de egyes típusok gyakoribbak:

Előfordulása

A jelenség természete miatt nem lehet tudni, hogy milyen ritka vagy gyakori is valójában. A szinesztéziások ugyanis maguktól nem veszik észre adottságuk különlegességét. A becslések nagyságrendje változó, van egy a százezerhez és egy a húszhoz becslés is, de van, aki úgy hiszi, hogy a legtöbb ember valamilyen formában szinesztéziás. Simner és társai úgy találták, hogy az előfordulás gyakorisága 1 a 23-hoz. Ők végezték az első véletlenített vizsgálatot. Családi halmozódás mutatkozott az X kromoszómán levő domináns allél öröklődési mintája szerint. A 2009 elején nyilvánosságra hozott genetikai kutatások azonban a 2-es, az 5-ös, a 6-os és a 12-es kromoszómán találtak szinesztéziával kapcsolatba hozható régiókat, az X kromoszómán nem; továbbá bizonyítottak két esetet, amikor a fiú az apától örökölte ezt a tulajdonságot. A genetikai meghatározottság nem kizárólagos: találtak egypetéjű ikreket, akik közül csak az egyik volt szinesztéziás. Egy családban nemzedékeket is átugorhat. Mindezek azt fejezik ki, hogy a génkifejeződés nem teljes. A vizsgálat szerint a gének nem határozzák meg a szinesztézia típusát; az sokkal inkább a környezeti tényezőkön és a génkifejeződéseken múlik. Úgy látszott, hogy a nők között sokkal gyakoribb: 2-7-szerese a férfiakénak. Az újabb véletlenített vizsgálatok szerint a nemek aránya 1,1:1 a nők javára.

A művészek között 8-szor gyakoribbnak látszik, mint a többi embernél. Mindazonáltal egyes tanulmányok szerint kapcsolat van a szinesztézia és a kreativitás között. Vannak tanulmányok, amik azt sugallják, hogy a szinesztéziások hajlamosak összekeverni az irányokat, és hogy rosszabbak a matematikai képességeik, ezeket azonban nem sikerült tudományos alapossággal igazolni. Más kutatások szerint a szinesztézia javíthat az emlékezőképességen. Ha a színes hallás érzékeny a hangmagasságra, akkor ez abszolút hallást eredményezhet, hiszen alkalmas arra, hogy az alany színekként különböztesse meg a hangokat. Egyes kutatások szerint a szinesztéziások érzékenyebbek a külső ingerekre, mint a többség. Azonban midezekről nem lehet tudni, hogy mennyire jellemzők az egyes emberekre.

Kimutatása

A legegyszerűbb tesztek a szinesztézia nagyfokú állandóságán alapulnak. Az alany kétszer végzi el a hozzárendelést. A két alkalom között hosszabb idő telik el. Baron-Cohen et al. szerint ha az alany valóban szinesztéziás, akkor az eredmények között 1 hónapos időköz esetén akár 90%-os hasonlóság is lehet, ha nem az, akkor 30-40%-os hasonlóságra lehet számítani, még akkor is, ha felhívták a figyelmét a teszt ismétlésére.

Más tesztek a Stroop-hatást használják. Eredetileg azt nevezik Stroop hatásnak, hogy ha színneveket mutatnak színesben, akkor a szavak színének megnevezése tovább tart, ha nem azzal a színnel van írva a szó, mint amit jelent. Azaz pirost kékkel, kéket pirossal írva nehezebb. Ha például a betűket nem a megfelelő színben látja az alany, akkor lassabban tudja felismerni őket. A tesztek ezt használják ki.

A Stroop-hatás miatt a szinesztéziás személy nehezebben tud olyan színeket használni, amik nem olyanok, mint amilyennek az ő érzékelése szerint lenniük kell. Így például az egyenszínű színesrúd-készletek, vagy a színkották megnehezítik a tanulását, viszont ha a saját színeit használhatja, akkor ebből a szempontból nincs problémája

Vélemények

A WHO és a kutatók, mint H. Emrich, M. Zedler, Richard E. Cytowic, V. S. Ramachandran, … szerint nem betegség. A hazai ismeretterjesztő irodalomban azonban többnyire akként szerepel. Néha külföldön is így emlegetik. Mivel nem ismert széles körben, előfordul, hogy egy egyébként színvonalas folyóiratban is sok valótlanságot állítanak róla.

Mindenesetre a legtöbb szinesztéziás élvezi ezt az adottságát, mint például a művészek. Néhány szinesztéziás számára ez az adottság inkább átok, mint áldás, de számuk elenyésző a többi szinesztéziáshoz képest.

　

Hírességek

Richard Feynman, amerikai fizikus

Hélène Grimaud, francia zenész, zongorista

Jimi Hendrix, amerikai zenész, gitáros, énekes

David Hockney, amerikai festő

Richard D. James, angol zenész

Ligeti György,

Liszt Ferenc, magyar zeneszerző

Olivier Messiaen, francia zeneszerző

Vladimir Nabokov, amerikai-orosz-… író

Alexander Nikolajevics Szkrjabin, orosz zeneszerző

Daniel Tammet, angol savant

Sabriye Tenberken, német tibetológus

Nikola Tesla, szerb feltaláló Horvátországból

Matthias Waldeck, német fényképész és festő

Vaszilij Kandinszkij, orosz festőművész

Marina and the Diamonds, brit énekesnő

Forrás:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Szineszt%C3%A9zia

SzÍNeS - avagy Szinesztézia

Egy nagyon érdekes dologora bukkantam ma. Még sose hallottam, csak egy hozzászólásban láttam, hogy valaki azt írta magáról:

"Én szinesztéziás vagyok, színesnek látom a betûket."

És csak néztem ki a fejembõl, és nem bírtam tovább lépni. Van ilyen??? Valaki a sima egyszerû fekete betûk helyett színesen lát?? És hirtelen vágy fogott el, hogy én is legyek szinesztéziás.

/Megtörténik velem, hogy néha ilyenek jutnak eszembe. Gáz, gáz elismerem. Például régebben egy pillanatra végigfutott egy olyan gondolat az eszemben, hogy én is elkaphatnék egy szalmonella fertõzést, mert azután mindenki lefogyott egy csomót. De persze mire végigmondanám a mondatot, már rá is jövök, hogy ezt a hülyeséget!!!!! És gyorsan kiradírozom az agyamból, nehogy komolyan gondolja. Kell a fenének :)/

De... ez más!!! Annyira szeretem a színeket, és ha tehetem, mindent színesítek. Fõnököm nagy örömére... :S Fõleg a szülinapi köszöntéseket imádom megcsinálni e-mailben.

Begépelem, hogy "Boldog szülinapot!!!" vagy hogy "Happy Birthday to you!!!" és betûnként színezem õket. Mivel a Lotusban szegényes a betûk színskálája, úgy lehet felturbózni, hogy utóiratban leírom a címzettnek, hogy jelölje ki azt a pár szót, úgy még szebb lesz. És eddig töretlen sikernek örvendett. Mert gyönyörû!!!! (Itt nem működik :))

És már kalandoztam is színek világában, elképzelve milyen lenne, ha minden betût színesen látnék. Minden színes lenne!!!

Amit olvasok, amit írok, amit látok kiírva. Nem is hirdetéseket, meg könyvek szürke és unalmas lapjait látnám a szürke színekkel, hanem színfoltokat! Színes pacákat, színes foltokat és színeket mindenhol!!!!

Hát lehet ennek hátránya?? Zavaró lehet bármikor is az, hogy színes minden? Esetleg temetésen tudom elképzelni oda nem illõnek. Vagy ha szín jelentéssel felruházott szavakat akarsz felolvasni. Mondjuk a "sárga" szót. És mondjuk zöld színárnyalatú betûket látsz :)) Hát nagyon jó.

Hiába próbálok bármire gondolni, egyszerûen nem tudom, miben gátolna.

Míg mondjuk a színtévesztõ is izgalmas lehet. Egy volt kollegám mindig engem hívott oda a gépéhez, hogy segítsek neki, mert õ nem tudja megkülönböztetni a grafikonon a sok ábra közül hogy nincs-e egyszínû, mert ahogy õ látta, mind különbözõ. Viszont voltak olyan oszlopok, amik ugyanolyan színûek voltak. Már akkor is állandóan azon gondolkoztam, hogy milyen lehet neki, ezzel együtt élnie. De talán az azért nem olyan jó, mert ha nem is gátló, de bosszantó apró hátrányai lehetnek.

De a szinesztéziának... kizárt!!!! :)

És milyen lehet valakinek, aki így éli mindennapjait?? Olyan érzésem van, hogy muszáj beszélnem valakivel, aki szinesztéziás!! Annyi kérdésem lenne!

Azt írják a wikipédián, hogy a túlnyomó többsége a szinesztéziásoknak élvezi a képességét, és örül neki, hogy van, nem fordítaná vissza. Persze ezek az emberek kiskoruk óta így élnek. Vajon nekik milyen lenne ezután?

:(

Inkább ne is veszítsék el!

És ha a betûk színesek alapból? Akkor is a saját színkészletükkel látják a betûket/számokat?

És a színeket ugyanolyannak látják? Mármint olyan fura, hogy arra meg nem feltétlenül van hatással (mert gondolom az más, az a színtévesztõ...)

És vajon nem unják meg? Lehet nekik ez már olyan megszokott, mint mondjuk nekem az, hogy tudok járni. Egy lebénult embernek ez mekkora öröm lenne, nekem viszont természetes és fel se tûnik. De sok mindennel így van és nem is feltétlenül jó a példa.

Mondjuk aki színvak, annak a természetes látás lehet ilyen. Végülis én is színesen látom a dolgokat, és imádom is, úgyhogy ennek kell örülni :)

És csodálni a színeket :)

Nem hiszem, hogy én szinesztéziás lennék, csak egy dolog van, amit színekben látok, azt se mindig... de nem írom le, elég intim, úgyhogy ha valaki rákérdez akkor elmesélem. Bár elméletileg az is ide tartozik. Az érzelem által kiváltott színérzékelés is egy típusa.

És különben is, miért van ez az egész rám ekkora hatással?? :)
　

A következő bejegyzést csak az olvassa, akit érdekel a téma, mert itt van az általam a Wikipediá-ról kigyûjtött információ a szinesztéziáról. Hosszú, de annyira érdekes, mint... nem is tudom. Mindennél érdekesebb!!

Jó olvasást :)

 

Shuffle, ball change - hop, shuffle

Újra szerelmes vagyok :) Ott voltak a röpködõ pillangók a gyomromban, és legszívesebben kiabáltam volna, akár ott az Oktogon közepén, vasárnap délután 4 után 10 perccel :)

Nagyon nagyon nagyon régen éreztem szerelmet valami iránt. Miki persze alap, de hobbi, tevékenység, vagy bármi iránt már nagyon régen nem.

És most megint ott voltam, alig tudtam uralkodni magamon.

Most elõször a hátsó sorban voltam. Eddig az elsõ sorban eminenskedtem, a bal szélen. Most viszont kicsit késõbb sikerült leérnem, így már elfoglalták a jól bevált helyemet. De hátul is nagyon jól lehetett látni, asszem odaszokok :)

Nem is értem, hogy mért mindig a vasárnapi órán haladunk elõre. Akkor mindig kevesebben vannak, mint pénteken. De mindegy is, én ott vagyok :)

Jöttek az ismétlõ koppantások, az oldalra araszolások - amikben tökéletesen el lehet botlani, aztán jöttek a "zenére, tempóra!" mókaságok. Ilyenkor mindenki vigyorog és az orra alatt mormog, hogy "de hát na ezt még nem tudjuk ám ilyen gyorsan!!" és "de igen!" és végül kiderül, hogy tényleg. :)

Aztán átismételtük a legutóbbi "lépéseket", ami szép lassan kezdett úgy összeállni, hogy már lassan mindenkinek érthetõ volt, hogy miért pont azokat a mozdulatokat gyakoroltuk, amiknek semmi köze nem volt - láthatólag - a sztepphez. Most viszont egy szépen felépített mozgás sorozat eredménye képen ahogy 15 ember ugyanazt csinálta, egészen olyan volt, mintha szteppelnénk :)

Jó, csaltam, mert én már az elején láttam, hogy mire megy ki a játék, de ugye így már könnyû, hogy kb. negyedszerre járok kezdõ csoportba és kezdem elõröl... (how pathetic...)

Talán Árpi vérszemet kapott, hogy ilyen jól haladunk és nem kéne tovább húzni a továbbhaladást. Ahogy felvezette azt, hogy "akkor most tanulunk egy újat: ami a ball change", mindenem elkezdett zsibadni az izgatottságtól... mintha azt mondták volna, hogy nyertem egy... nem tudom iPhone 4-et (most ez a legújabb vágyam, amit "meg fogok nyerni :)).

Hogy felejthettem el, hogy van ilyen??? Holott az egyik kedvencem volt!!

Meg amikor felvázolta, hogy mi a különbség ritmikailag a standard, latin és egyéb táncoknál a swinggel ellentétben, és elkezdte azt a tipikus "c-cc-c" hangot utánozni, amikor a cintányért ilyen ritmusban ütik azzal a fura dobverõvel, ami egyébként olyan, mint egy seprû és ezáltal egy kellemes sziszegõ hangot ad... teljesen megborzongtam :)

Érdekes módon mindenki elsõre ráérzett, és így, az 5. alkalommal már úgy ugrabugrált és kopácsolt mindenki, mintha már hónapok óta járna. De a legjobb még hátra volt.

A "shuffle, ball change" egy viszonylag könnyû lépés. Ritmikailag is olyan, amit meg elsõre lehet jegyezni, figyelni rá hogy helyesen csináld.

Viszont a "hop, shuffle, hop, shuffle, hop, shuffle..." már nehezebb. Egyrészt fizikailag is. Itt már nem telitalpon lépsz - illetve esetünkben ugrasz -, hanem féltalpon. És mindezt úgy, hogy ne magasra ugorjon az ember, hanem egyhelyben, és "lent ugrasz". Inkább nem fejtegetem, hogy ezt mit jelent, mert szerintem senkit nem érdekel, és nem is vagyok biztos abban, hogy le tudnám írni.

És mivel pont ez nehéz, és könnyen rosszul tanulja meg az ember (Árpi szerint a sztepptáncosok 90%-a), akkor azt kijavítani késõbb már nem olyan egyszerû. Milyen jó, hogy már 6 éve nem csináltam!!! :)

Úgyhogy egyenként vettük, mindenki mindkét oldalra megcsinálta 2-2-t. Nagyon ügyesek a csoport társaim, mert ahhoz képest, hogy 5. alkalom, nagyon szépen csinálták!

És akkor én jöttem utolsó elõttiként. Megvolt a 2-2, és Árpi nem hagyta hogy abbahagyjam, mondta, hogy gyorsabban. És mindenki csak állt és nézett, és amikor megálltam (mert már ciki volt), akkor rám mosolygott és azt mondta: "na errõl ". van szó!

Amikor mentünk kifelé, odalépett hozzám, és azt mondta, hogy "nagyon jó volt!!!"

És ez igazán nagy szó, és most szarul is érzem magam, hogy dicsekszem ezzel, holott én már nem kezdõ vagyok.

De egyrészt azért írtam le, hogy megmaradjon ez az érzés, másrészt igenis büszke vagyok magamra, mert tudom, hogy pl ezt a lépést is rosszul tanultam meg anno. És most kijavítva ment, és nagyon tetszett :)))))) Arról nem is beszélve, hogy Árpinál ki kell érdemelni a dicséretet. Nem osztogatja csak úgy :) Meg hát ha már a kezdõ csoportba járok, akkor kezdõ vagyok.

Újra-kezdõ :)

Csudajó dolog ez a blog, én mondom! :) Össze lehet gyűjteni minden szépet és jót egy helyre, hogy megmaradjon jó sokáig :) I'm lovin' it! :D

Najó. De ez a bejegyzésmásról szól, nem hosszú, donvörri :D Még szeptember 15-én történt, szabit vettem ki, hogy Mikivel pakoljunk otthon, ablakpucolás és mindenféle takarítási projekt volt előtervezve.

Miki kirakott a Jászainál, hogy szerezzek be reggelit :D Hol máshol?? :D Na és:

Mekiben várok a kajára McReggeli menükre - csak egészségesen!!!

Félreállok, beáll mellém - nevezzük el Jason-nek.

Szóval Jason szuggerálja a plakátot, és próbál rájönni, hogy mi lehet az, ami ki van téve. Nagy nehezen kér egy baconös sajtos mcmuffint. Rendelõ csaj alig érti, de megvan, én megkönnyebbülök.

De Jason még rendel mást is: hash brown-t. Csajt ezzel KO kiüti, néz bambán. Panni megszólal: rösztit kér.

Jason hálásan rámnéz, megköszöni és megkérdezi: Are u from the usa too?? :D

Gondolom így: "u" a you helyett. Mert az cool, és Jason is cool volt. Meg jó pasi. De ezt persze a teljes mértékig hû és csak drága egyetlen férjét imádó asszonka nem veszi észre... mily vak!!! :D

Pedig panni egy szót se szólt addig "amerikaiul" :D:D:D

Csak utána. És amikor kiderült, hogy õ kalifornijából, és mondtam elcsukló hangon (MERT ENGEM MOST MINDENKI AZ USÁVAL IRIGYÍT), hogy ooooh really??!!

Erre tudod amolyan nagyon laza csávósan: yeah, i know that's cool... :D Bitang...

panni kajája kész lett, mondom hát: have a nice trip és leléptem.. pedig sztem még dumálgatott volna láttam rajta. sztem kajakra most pottyant ide narniából... izé kaliforniából :D

　

De valamiért ez nagyon feldobta a napom :) Ez pontosan olyan reggeli happening volt, ami egy napsütéses szeptember 15-ödikei csütörtökön történik meg, amikor tudod hogy mások már rég benn vannak és dolgoznak, neked meg nincs jobb dolgod, mint segíteni szegény kalifornájából idetévedteknek :D

Szép. :D

Happy Feet

Azt számolgattam, hogy vajon mikor hagytam abba a szteppelést. És hát ha jól emlékszem: akkortájt, amikor összejöttünk Mikivel (2005. decemberében). Még egy-két próbálkozásom volt az irányban, hogy járjak... de aztán a szteppet felváltotta Miki. ( :)))) )

Fõleg hogy Szikora Bogi másik iskolába ment tanítani. Én meg fogadkoztam, hogy neeeem, Pirovits Árpihoz én soha nem megyek táncolni tanulni.

Voltam ugyanis (ha minden igaz 2004 nyarán) Pécsett egy 4 napos sztepp-táborban. Amit végigszenvedtem, mert 1.) nem voltam olyan szinten, ahol a többiek, 2.) emiatt állandóan lemaradtam és nem tudtam a koreográfiát. De alapjába véve nagyon tetszett :) Jó volt a társaság, - úristen de rég nem hallottam semmit az "akkoriakról", Szokolay Kata, Szabó Dávid - aki még lóg nekem egy tequilázással :), meg Szikszay Andi, meg Feri ... de jó is volt régen!

És mert mindig közbejött valami, ami miatt nem tudtam járni (vizsgákra kell készülni, nem volt pénzem, mást csináltam és már nem fért volna bele, vagy csak egyszerûen az idõpont nem volt tartható...), eltelt szép csendben majdnem 6 év. Ami közben persze volt egy maximum fél éves próbálkozásom az akkori Mizu Klubban, (most már JAM Táncmûhelyben) Bóbis Lászlóval. De valahogy az se...

De most, hogy istenigazából nincs kifogás: lediplomáztam, keresõ nõ vagyok, és még az új órarend is megfelelõ (ráadásul még csak nem is csúsztam le az indulásról!!), elhatároztam, hogy visszatérek!!! Hogy teljes fényemben tündökölhessek :))))))) Hehe.

Az Oktogon Tánciskolában teljesen elfogadható áron van egy 8 alkalmas bérlet: 7800ft. Minden pénteken 18.00-19.00-ig és vasárnap 15.00-16.00-ig vannak órák.

Végre! Végre egy héten nem csak egyszer van óra!!! Emlékszem, mennyire szerettem oda járni. Annyira vártam mindegyik keddet és vasárnapot, hogy bármit képes voltam lemondani, ha pont arra az idõpontra esett. És most, 6 év után ismét van mit várni! :)

Ahogy leszálltam a villamosról és elindultam az Aradi utca felé, megdobbant a szívem, és amikor beléptem a jól ismert ajtón, örömmel konstatáltam, hogy minden maradt a régiben: a képek, a berendezés, még a bérlet is és a leghangulatosabb terem. Tudtam, merre kell menni és ahogy leértem, és megláttam, hogy teljes mértékben meghagyták a váró szoba elrendezését, úgy elkezdtem vigyorogni, mint a tejbetök.

Páran már várakoztak az elõtérben a jól ismert kis kerek asztaloknál. Izgatottan léptem a két kisablakos ajtóhoz, hogy lássam, kitõl jön a kopogás. Árpi benn tanított valakit.

Úgy vártam, hogy elkezdõdjön, mint még soha!

Van egy bácsi, nem velünk egyidõs, de nagyon lelkes! Második óra volt (elsõt sikerült pénteken lekésni Anja miatt :S), de õ már megvette a cipõt. Pedig Árpi most is kihangsúlyozta, hogy még nem szükséges megvenni a cipõt. De aranyos volt, ahogy magyarázott nekem, hogy hol vegyem a cipõt. Nem mondtam, hogy én is ugyanott vettem kb 8 éve az enyémet :)

Aztán elkezdõdött. Árpi felnõtt. Már nem egy nagyon vékony nagyon magas, kamasz benyomását keltette, hanem egy férfiét, aki csupa izom, látszik hogy ennek szentelte az életét és kezd megbarátkozni azzal a ténnyel, hogy akik táncra jelentkeznek, nem mind gondolja vérmesen, halálosan komolyan.

Szerintem határozottan lenyugodott. Az az ironikus, néha piszkálódós beszólós énje már eltûnt, jó tanár lett belõle. Jó kedélyû volt, kiforrott tanítási technikával és jó humorral.

Hál istennek nem voltunk se túl sokan, se túl kevesen. Ha jól számoltam, olyan 13-an lehettünk.

Ugyanabban a teremben :) A balettosok ugyanúgy átvágtak a termen, mint régen és ugyanúgy 4 sorban álltunk. Ismerõs bemelegítés volt, néhol kicsit más, de alapjában véve ismerõs mozdulatok. Tudtam, hogy a tükörbe hogy kell belenézni, hogy egyszerre lásd a saját lábad, tested és az övét is, és így csiszolni a mozdulatokon. Amikor már úgy emeled a lábad és a ritmus is egy, akkor jó.

Úgy vigyorogtam, hogy már néha feltûnõ volt :) És úgy örültem, hogy ott lehetek és végre megint ritmusra dobolhatok, hogy úgy remegett a lábam, hogy alig bírtam követni néha a lépéssorozatot.

Visszataláltam, ez így csak tetézi azt, hogy már másodszor aludtunk otthon Balzacban, bekerült a gyönyörûséges konyhabútor, és nemsokára már vissza tudunk költözni. A kocsiról, és lediplomázásról, a zumbázásról, rutin órákról nem is beszélve. Asszem nekem ez a "békebeli" idõszakom :)))) A múlt csodái keveredve festik még színesebbé és csodásabbá a jelent és jövõt.

Happy feet, happy days and happy life.

Néni az úton

Ma reggel nagyon fura volt bejönni. Már egy jó ideje úgy jövünk dolgozni, hogy le a hegyrõl a busz vonalán, és az Egérútnál balra, és úgy megyünk rá az autópályára.

De ma reggel a rádióban bemondták, hogy "koccanás miatt torlódás van az Egérúton az M1 felé", úgyhogy mondtam Mikinek, hogy menjünk a régi útvonalon - a régi 7-esen -, hátha legalább egy kis elõnyhöz jutunk.

Úgyhogy elindultunk arra. Nagyon fura volt, mert vagy 2 hónapja nem arra járunk. Pedig az csak 2 hónap.

Ott ült a járdán. Elsõ pillantásra úgy tûnt, mintha csk ülne ott, és nézné az autósokat.

Hajléktalan? Vagy csak leült?

Reggel nem ittam kávét, így nem kapcsoltam rögtön. Csak ahogy közelebb értünk, láttam meg, hogy a földön kuporgott a szanaszét gurult vödrei mellett ül.

"Mi lehet a nénivel? Megálljunk? Megálljunk segíteni neki?"

Aztán megálltunk, én kiugrottam, addigra már tisztán láttam, hogy elesett. Szerencsétlen néni próbált feltápászkodni.

"Jól tetszik lenni? Nem történt baj? Elvigyük valahova?"

Rémülten néztem a nénire, miközben felsegítettem. Látszólag jól viselte az esést és remegõ hangon csak azt mondogatta, hogy "Nem, köszönöm! Nagyon aranyos, megvagyok, csak át akarok menni a túloldalra..."

Meg hogy köszöni, hogy megálltunk, csoda manapság az ilyen.

Még felszedegettem a vödröket, és a szemüvegét és elsétáltam vele a keresztezõdésig.

Aggódva figyeltem, ahogy megáll, és elpityeredve vár arra, hogy a reggeli forgalomban legyen ideje átmenni az úton.

Úgy szerettem volna betuszkolni az autó hátsó ülésére, és a küszöbig vinni, onnan haza.

Olyan volt a kezén a bõr, mint Mamáé.

A kocsiban aztán csak sírtam és nem bírtam abbahagyni. Nem tudom miért, de úgy megsajnáltam a nénit.

Egyrészt tudom milyen az, amikor ennyire elesett és kiszolgáltatott valaki. Másrészt lelkiismeret-furdalásom lett, hogy rossz unoka vagyok. Túl kevésszer látogatom Mamát. Meg ha otthon van, akkor se megyek be hozzá minden este pár percnél több idõre.

Mert mindig rohanok. Meg késõ van.

Csak ne legyen sose túl késõ bizonyos dolgokhoz.

Nem véletlen mentünk arra ma reggel.